Workshopok


A TANDEM nonprofit szervezet munkásságának egyik fő területe az iskolafejlesztés. 2009-ben történt alapításunk óta, sőt még korábban is, számos olyan programban és kezdeményezésben vettünk részt, amelynek az volt a célja, hogy az oktatásba olyan elemeket kapcsoljunk be, amelyek a diákok életre nevelését, felelősségvállalását, lelki egészségét, önállóságát is fejlesztik.
Emellett elkötelezettek vagyunk azért is, hogy az általunk ismert és fejlesztett nem formális módszerekkel a pedagógusok és leendő pedagógusok munkáját is segítsük.
Ezen törekvéseink ötvözeteként született meg 2010-ben Az élet játék képzési programunk, amelyet több pedagógusközösségben volt alkalmunk kipróbálni, majd 2011-ben úgy döntöttünk, hogy a képzési program mellé egy minden érdeklődő számára elérhető, gyakorlatias kiadványt is életre hívunk. Így készült el a tréningprogramhoz tartozó kézikönyv is, amely csoportdinamikai tudást, óravázlatokat, játékleírásokat, segédanyag-ajánlásokat és egyéb hasznos ötleteket tartalmaz.
Az elet jatek

A kiadvány megszületése alkalmából úgy döntöttünk, bemutatókörútra indítjuk a programot, ahol az alapiskola felső tagozatos és középiskolai tanárcsoportoknak adunk kóstolót a program által kínált lehetőségekből és mutatjuk be a kiadványunkat.
A félnapos (5x45 perc) illetve egynapos (10x45 perc) bemutatóműhelyeket szívesen visszük tantestületi csoportokba, de akár több iskolából érkező, önszerveződő csoportok számára is megtartjuk a foglalkozást.
A bemutatóműhelyek egyaránt megszervezhetők hétköznap és hétvégén, a félnaposak lehetnek délelőtt vagy délután. A műhely szakmai programját és a segédanyagokat biztosítjuk, azonban helyszín tekintetében számítunk a megrendelő iskola vagy tanárcsoport együttműködésére.
További egyeztetés céljából a tandemno@tandemno.sk címen vagyunk elérhetőek. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, keressen meg minket és személyesen egyeztetjük a részleteket.